Adokveszek szolgáltatás, szerviz

Adokveszek: gumicsónak, drón, laptop, szerviz

Sikeres magyar startupok

2017. november 30. - PRcikkíró

magyar startupA Bitrise a világsiker kapujában

A magyar startupok jelentős része világsikereket ér el. Az egyik ilyen sikeres cég a Bitrise, mely mobilalkalmazás fejlesztők számára kínál szolgáltatásokat, melyeknek köszönhetően a fejlesztők pénzt és időt spórolhatnak.

A cég szakembereinek megfogalmazása szerint a munkájuk tulajdonképpen abból áll, hogy robotokat bocsájtanak az ügyfelek részére. A Bitrise olyan eszközöket, platformokat ad bérbe, melyek segítségével elkészíthetők a mobil alkalmazások.

A cég annyira sikeres, az ötlet pedig annyira innovatív, hogy az OpenOcean 3,2 millió dollárt (833 millió forint) fektet a cégbe. A cég sikerének kulcsa, hogy a szoftverfejlesztő eszközöket közösségi téren teszik alkalmazhatóvá, és a startup köré már létrejött egy olyan közösségi kör, mely stabilan és megbízhatóan végzi el a feladatokat.

A magyar startup lényege és a fő bevételforrás a nyílt forrásos kódok ingyenes biztosítása és az ezeket kiegészítő saját fejlesztésű programok.

Ügyfeleik között mára olyan cégek vannak, mint a Foursquare, az Invision, a Grindr vagy a Product Hunt.

A kezdetektől előfizetői modellben gondolkodtak, de az elején belefutottak pár zsákutcába is. Eleinte 1 dollárral alacsonyabb árat szabtak a konkurenciánál, aztán rájöttek, hogy ezt így a nem működhet, mert soha nem lehet eleget kérni egy jó termékért. A jelenlegi árazás skálázható, azaz ugyanazért az alapszolgáltatásért mást fizet egy 50 fős fejlesztői csapat, és mást egy nagyvállalat. Bár az ügyfeleik ugyanazt a tesztkörnyezetet veszik meg, az eltérés abból adódik, hogy egyszerre hány tesztet szeretnének futtatni a rendszeren.

A magyar gyökerű, világhírű startupok körében Budapest igen előkelő helyet foglal el. Sokan választják maguknak helyszínként, hiszen az itteni megélhetés nagyon olcsó, emellett a város gyönyörű, és élhető. A Prezihez, a Logmeinhez, és más globális IT cégekhez hasonlóan a Bitrise is budapesti irodájából szervezi a fejlesztést.

Sikeres magyar startupok, melyek a világ nagy részén sikerrel és nagy árbevétellel működhetnek. További érdekes és izgalmas olvasnivaló témákat ajánlunk: program telepítés, applikáció javítása, startup létrehozása, magyar laptop, program fejlesztés.

A bejegyzés trackback címe:

https://adokveszek.blog.hu/api/trackback/id/tr2613407471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.